A Szegedi Vízmű Zrt. vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat kezd a Attila utcában, a Tisza Lajos krt. és Bolyai János utca közötti szakaszon. A munkálatok során 2024. augusztus 8-tól kell parkolási korlátozásra és forgalomelterelésre számítani az érintett szakaszon.
A vízvezeték-rekonstrukciós munkálatok során az elöregedett AC (azbesztcement) vezeték cseréje valósul meg, 150 m hosszban, illetve a kapcsolódó bekötések felújítására is sor kerül.
Forgalmi változások, korlátozások:
A vezetékrekonstrukció ideje alatt az Attila utca ezen szakaszán (Tisza Lajos krt. és Bolyai János utca között) forgalomelterelésre és parkolási korlátozásra kell számítani. A munkálatok – szakaszosan – egy forgalmi sávot, de jellemzően a parkolókat érintik majd. A közlekedés a buszok és a trolik számára a munkálatok idején is biztosított lesz, más járművel (pl. autó, kerékpár, motor) nem lehet az Attila utca ezen szakaszára behajtani a munkálatok időtartama alatt.
A Bolyai János utcán az áthaladás jellemzően biztosított lesz (útszűkület mellett, váltott irányban), a kereszteződés teljes lezárására csak rövid ideig (időszakosan, legfeljebb néhány óráig) kerül sor a munka előrehaladásától függően.
A munkálatokat a Szegedi Vízmű Zrt. megbízásából alvállalkozó végzi.
Az érintett körzetben az ivóvíz szolgáltatásban csak átmeneti, kisebb időszakos korlátozások várhatóak, melyről az érintett fogyasztókat az előírtak szerint értesíti a Szegedi Vízmű Zrt.
A tervek szerint 2024. október végére fejeződnek be a víziközmű munkálatok, ezt követően az érintett utcaszakasz teljes szélességű aszfaltozására is sor kerül.
A közlekedést a munkálatok idejére kihelyezett táblák segítik (kitáblázás augusztus 5-től), kérjük, hogy az arra közlekedők fokozottan figyeljenek!
Köszönjük a megértésüket és türelmüket!
Szegedi Vízmű Zrt.