Szegedi Vízmű Zrt.
Szegedi
Vízmű Zrt.
Központi telefonszám
+36 62 55 88 55
Központi e-mail
vizmu@szegedivizmu.hu
6720 Szeged,
Tisza Lajos krt. 88.

Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden

2021. 11. 08.

2020-ban szükségessé vált összesen 63 db fa kivágása Újszegeden, a Holt-Maros partján. A fák egy jelentős része már elöregedett, beteg volt, vagy kiszáradt, így előfordult, hogy egy-egy nagyobb vihar során néhány fa veszélyesen megdőlt, vagy a vízbe borult. 

A balesetveszély elkerülése érdekében szükségessé vált az érintett fák kivágása, eltávolítása, amelyre azzal a feltétellel kapott engedélyt a várostól a Szegedi Vízmű Zrt., hogy a kivágott fákat (később meghatározott helyszíneken, saját költségen) pótolja a Társaság

Közösségi faültetés keretében 63 db fát (60 db kőris, és 3 db hársfa) ültettek el a Vízmű dolgozói november 6-án, szombaton. A Holt-Maros partján (a Bérkert utca és a Maros töltés közötti részen) 33 db-ot, a Makai úton pedig 30 db-ot.

A program 9:00-kor a Makai út-Kamara töltés út sarkán „minta faültetéssel” kezdődött, ahol megismerhette a közel 50 önként jelentkező vízműves dolgozó, hogyan kell a fákat szakszerűen elültetni. A fák pótlása a Szegedi Környezetgazdálkodási cég útmutatása szerint történt: fák fajtája, kora, telepítés helye, ültetés módja, menete.

A faültetés összehangolt munkával, gyorsan haladt, 13:00 óráig minden fa a helyére került. A jól végzett munka után az önkéntesek ebédet és frissítőt kaptak a Holt-Maros partján.

Szegedi Vízmű Zrt.

Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 1Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 2Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 3Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 4Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 5Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 6Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 7Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 8Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 9Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 10Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 11Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden 12

Közösségi faültetés – 63 db fát ültettek el a Vízmű dolgozói szombaton, Újszegeden

További híreink

Folytatódik az ivóvízhálózat tisztítása, érintett városrészek: Kiskundorozsma és Sziksós-Subasa
Folytatódik az ivóvízhálózat tisztítása, érintett városrészek: Kiskundorozsma…
2025. 06. 19.
A Szegedi Vízmű Zrt. 2025. június 24. és 26-a között tervezett hálózattisztítást végez Kiskundorozsma…
Rangos szakmai elismerést kapott a Szegedi Vízmű vezérigazgatója
Rangos szakmai elismerést kapott a Szegedi Vízmű vezérigazgatója
2025. 06. 19.
Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Istókovics Zoltán, a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója, kiemelkedően…
Összes hír Tovább az Összes hírre